2011. augusztus 9., kedd

Kenan Imirzalioglu hírek

Török álompasi a javából: Kenan Imirzalioglu

  Ízlések és pofonok - nincs ez másképp az álompasik terén sem. Míg egyikünk az erős karokat imádja, másikunknak a lelki kapocs a fontos, sokaknak pedig valami egész más mozgatja meg a fantáziáját. Aki egyszer már elnyerte a világ legjobb férfimodellje címet, arról érdemes tudni.
Kenan İmirzalıoglu – van ki e nevet nem ismeri? Biztosan nagyon sokan. Sőt! Kevés lehet az, aki egyből sorolja, ki a fent említett úriember és mivel büszkélkedhet. Hogy megfordítsuk az arányt, bemutatjuk a férfit, aki első török származású modellként elnyerte a „világ legjobb férfimodellje” címet. Nemsokára egyébként úgyis boldog-boldogtalan tudni fogja, ki ez a szívdöglesztő pasi, ő lesz ugyanis az RTL Klubon hamarosan induló új sorozat (Ezel - Bosszú mindhalálig) főszereplője. Balában született, majd 12 éves korában Ankarába költözött a nagynénjéhez, iskolába is ott járt. Egyetemet végzett, Isztambulban, a Műszaki Egyetemre járt matematika szakra. Az egyetemi évei alatt csoporttársai unszolására jelentkezett egy modellügynökségnél, később elnyerte a „Törökország legjobb férfimodellje” címet, majd a „világ legjobb férfimodellje” címet is. A világverseny után több televíziós ajánlatot is kapott, majd az Egyesült Államokba utazott angolt tanulni. A hollywoodi betörésre még várnia kell a 37 éves Kenan Imirzalioglunak, de mi addig is elnézegetjük. Kenan fotóit itt és itt találod. Facebook rajongói közé ide kattintva csatlakozhatsz. További álompasik közül itt válogathatsz.
Eddig a színészt hagyták el, most ő lett nőfaló
 
Kenan Imirzalioglu

Az Ezel című török filmsorozat sztárja nyomorból indult el a világhírnév felé, és ma sincs más célja, csak hogy végre mindenki megismerje a nevét, és elismerjék a munkáját. Kenan Imirzalioglu jól emlékszik arra az időszakra, amikor a gimnáziumban folyton bizonyítania kellett, mert a tehetősebb családok gyermekei mindenben előnnyel indultak hozzá képest.

"A gazdag fiúk jártak a szép lányokkal, ők képviselték az iskolát a versenyeken. Akkor, tizenévesen ez mély nyomokat hagyott bennem, mérhetetlenül igazságtalannak éreztem, ezért elhatároztam, hogy felnőttként minden álmomat valóra váltom" - mesélte Kenan, akik túl van két fájdalmas szerelmen; megcsalták és elhagyták sikeresebb, gazdagabb férfiért. Ekkor veszítette el a hitét, így a playboy életmód követője lett és azóta is nagy nőfaló hírében áll.

"Tíz év múlva én is szeretnék családot, gyereket, de most egyáltalán nem gondolkozom ezen; jelenleg csak ürességet érzek a szívemben, nem tudnék szerelmes lenni. Szeretném majd megadni a gyermekeimnek, ami nekem nem adatott meg. Ők nem fogják megismerni a nélkülözést, ebben biztos vagyok."



Nagykanállal falja a nőket az RTL sztárja


Kenan Imirzalioglu

Nagykanállal eszi az életet, és valósággal falja a nőket. Az RTL Klub nézői körében nagy sikert arat az Ezel - Bosszú mindhalálig című napi sorozat. A főszereplő, Kenan Imirzalioglu megőrül a modell lányokért és a hölgyek is érte. Ankarában született és gyermekkorában nagy nyomorban élt. Édesapja döntött úgy, hogy fiának tanulnia kell."Senki sem gondolná rólam, de matematika szakon végeztem az egyetemen, a színészet csak később jött. Előbb a barátaim unszolására modellkedni kezdtem" - meséli a harminchat éves, sármos színész, akinek korábban két tartósabb viszonya volt, és a szakítások után visszatért a playboyos életstílushoz.

"Egyelőre nem akarok megállapodni. Imádom a csinos nőket, főleg a modelltestű hölgyekért vagyok oda. Nap, mint nap gyönyörű nők vesznek körül, és én ezt roppantul élvezem. Ám egyikükkel sem tervezek hosszú távra. Mindig hideg fejjel gondolkodom, úgyhogy vigyázzon az, aki velem kezd!"



Ezel - Bosszú mindhalálig - Itt van az új tévés csodafegyver!

2011-05-12 17:07:00 - Emci
Igen, hozzánk is megérkeztek a latin-amerikai szappanoperákat is lepipáló török sorozatok. Nap, mint nap ámulatba ejtő figyelem övezi nálunk is az RTL-en nemrégiben indult Ezel-Bosszú mindhalálig című törtök sorozatot.


Gondoltam most már utánajárok, mit tud ez a sorozat, mitől olyan népszerű, hogy néhanapján egyszerre, egy időben 10-15-en is ezt a témát vizslatjátok, miközben sorra mennek fel az oldalunkon a napi aktualitások. Mert kell lenni benne valaminek, hiszen egy díjnyertes sorozatról beszélünk! Utánajártam, és egyesek szerint a török sorozatok különlegessége abban rejlik, hogy teljesen más stílust képviselnek, mint az elmúlt évtizedet uraló latin-amerikai szappanoperák. (Már ha uralkodtak egyáltalán.) A képiviláguk filmszerű, a történeteik életszerűbbek, cselekménydúsabbak és nem beszélve arról, hogy a színészek előadásmódja és játéka a teljesítménnyel együtt jóval közelebb áll az európai elvárásoknak, így már tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor robbannak be az európai piacra.


Az elmúlt évek vitathatatlanul legsikeresebb török sorozata az Ezel – Bosszú mindhalálig, a tavalyi török televíziós díjkiosztó gálán kilenc díjat nyert. Megkapta a legjobb rendező, a legjobb drámaszereplő kategória díját is. Az utóbbi díjat a főszerepben játszó Kenan Imirzalioglu vihette haza. Manapság állítólag ő napjaink legnépszerűbb sztárja, és ezért is értjük már, hogy miért keresitek folyton az „ezel” címkét nálunk. A sorozatot már több országban vetítették, és eddig több mint 13 millióan látták világszerte.
Az Ezel rajongók a történetet már biztosan ezerrel fújják, de azt nem tudom, hogy tudjátok-e, a történetet Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja című regénye alapján készítették. Az alkotók az örök klasszikusból merítettek ötletet, csak a cselekményt áthelyezték napjaink Törökországába. Érdekes nem? Tehát, a hasonlóság nem a véletlen műve. De sebaj, így már tényleg megvan a magyarázat és érthető (most megint csak ismétlem magamat), hogy miért a nagy népszerűség.



Ha ezidáig még valaki nem ismerné az Ezel rövid történetét, akkor most még egyszer itt nálunk olvashattok a tömör lényegről, és a cselekmények kiindulásáról.
Ömer a sorozat főszereplője, miután letelik katonai szolgálata hazatár idős szüleihez és öccséhez. Álmai netovábbja, hogy feleségül vegye régi nagy szerelmét a szintén viszontszerető és epekedő Eyşant. A lány is türelmesen várt kedvesére, és úgy nézett ki, hogy semmi sem állhatja útjukat szerelmük beteljesedésének. Ám, de egy napon minden megváltozik. Ömerre egy éjszaka közepén rendőrök rontanak, és gyilkosság vádjával letartóztatják. Egészen hihetetlen, de a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli. A férfi a rács mögött bosszút esküszik és semmi más nem foglalkoztatja, csak az, hogy miért kellett így történnie. Ki volt az, aki sittre juttatta, kinek az érdekében állt és egyáltalán mivel érdemelte ezt ki? A bosszúra tíz évet kell várnia, majd szabadulása után a plasztikai műtéten áteső Ömer új külsővel és névvel – Ezel – tér vissza korábbi barátai életébe. Fényt kell derítenie a múltjára és bosszút állni azokon, akinek a szomorú sorsát köszönheti.


Oldal megosztása folyamatban …
Köszi! Close

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése