idézetek 1

Ha azt hiszed, hogy egy hasonlóval elfeledheted az elsőt, nagyon is tévedsz.

A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyű, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tűrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle.

Minden ott ér véget, ahol elkezdődött, és minden ott kezdődik, ahol egyszer véget ért.

Van, hogy évekre szeretnénk megállítani a pillanatot és van, hogy évekig várunk egy pillanatra, de olyankor nem várnak velünk. Egyedül maradunk, magunkban, a saját igazságunkkal. Lehetetlenül remélve, hogy az fog győzni, de mindig csak veszít. Azután egyszer csak elérkezik a pillanat, de addigra az a pillanat már sorsfordító is lehet, és amit elvesztettnek hittünk, újra felbukkant előttünk. Amit addig átoknak gondoltunk, az ellenkezőjére fordul, és azok között találsz új családra, akik veled együtt elvesztették azt.

Amilyen nehéz feljutni a csúcsra, olyan könnyű lezuhanni onnan. Lehet, hogy sokan segítenek odakerülni, de mind eltűnnek, ha levisz az utunk. Aki addig a kezét nyújtotta, olyankor már visszahúzza és elfordítja a fejét. Amikor a hátad mögött döntenek el valamit, a fények nem lassan, hanem azonnal kialszanak.

Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.

Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni.
Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.

Tudod, fiam, mindig azt hagyják el, akit a legjobban szeretnek.

Mi az a szeretet? Mindenki szeret valamit. Az élet bonyolult, egymásért szinte sosem teszünk semmit. Azzal, hogy elhagyjuk, akit szeretünk, őt  is tönkretesszük.

A távolság csak addig gyógyír, amíg újra nem találkozol szeretteiddel.

Az ember egyedül nem kezdhet új életet. Mindenkinek szüksége van egy útitársra, egy játszótársra, ha úgy tetszik, hogyha mi eltévednénk, ő mindig lássa az utat, hogyha vesztésre állnánk, akkor ő segítsen a küzdelemben.

Ne feledje! Bármi legyen, bármilyen szörnyűség történjen velünk, az élet jó dolog.

Amit az életben keresel, az nem a könyvekben van. Amit keresel, azt nem olvasva fogod megtalálni. Az élet hiányzó elemeit magadban sosem fogod összerakni, amit keresel, azt a világban keresd, amit keresel, a szíveddel fogod megtalálni. A világ összes létező könyve nem más, mint egy logikai játék, az oldalak és mondatok nem pótolhatják a szeretet helyét. Olvasva megismerheted az életet, de csak szeretve értheted meg.

Van néhány szabály, amit tisztelnünk kell. A barátunk bűnét nem vágjuk a képébe, és tudni kell megbocsátani, nem csak kötelességből megmenteni. Ha pedig beszél hozzád, a szemébe nézel, hogy megígérd, többé nem hagyod el. Ha szégyelli a múltját, te nem hozod szégyenbe, ha ő nem adja el a barátságát, te sem árulod el az övét. Ha legörnyednek a vállai, nem háborgatod. Ha igaz barátra lelsz az életben, mindent megteszel, hogy kiérdemeld. Ha egyszer kinyújtja feléd a jobb kezét, azt a kezet többé nem engeded el.

Ha el akarsz rejtőzni, mindig a tömegben tegyed, a tömegben ugyanis mindenki egyforma.